Mint már 1998 májusi számunkban beszámoltunk 1972-ben, 1973-ban és 1977-ben négy olyan amerikai űrszonda indult a Földről, amelyekről tudjuk, hogy kijutnak Naprendszerünkből és a csillagok világába repülnek. Múltkor a Pioneer—10 és –11 űrszondákon elhelyezett és a földönkívüli civilizációknak szánt információs táblákról, illetve az azokon elhelyezett rajzokról meséltem.
Most, folytatva a rajzos űrüzeneteket, először a LaGeoS holdon Föld körüli pályára küldött és a földfelszín sorsát millió évekre ábrázoló táblát mutatok be, amely szintén a világhírű amerikai csillagász Carl Sagan javaslatára került az űrbe.
Aztán a Voyager—1 és –2 űrszondákon elindított üzenet-lemezekről lesz szó, amelyeken már képeket, beszédet és földi zenét is küldtek a csillagok felé.

LaGeoS-plakett: a kontinensek múltja és jövője

1974-ben egy kicsiny, belül tömör rézből álló mesterséges holdat állítottak nagyon magas, Föld körüli, kör alakú geostacionárius pályára.
A hold kívülről úgy nézett ki, mint egy óriásira nőtt golflabda. A neve LaGeoS volt, ami a lézer geodinamikai hold angol elnevezésének (Laser Geodynamic Satellite) rövidítése.
A LaGeoS egyik feladata a kontinensvándorlás mérése. Tudjátok a Föld kontinensei nagyon lassan, évenként néhány centiméterrel elmozdulnak egymáshoz képest. Vannak szárazföldek, amelyek távolodnak egymástól, mások pedig közelednek egymáshoz. Ezt kontinensvándorlásnak nevezzük.
A kontinensvándorlás kimutatásához nagyon pontos mérésekre van szükség, ezért a LaGeoS holdat rendkívül stabil, a Föld felszín felett 36000 kilométer magasan húzódó pályára állították. Azért készült rézből a belseje, mert így a viszonylag nagy tömegéhez képest kicsi a mérete. Ezért és a nagy távolság miatt a LaGeoS mozgását alig fékezi a légköri súrlódás, a Nap sugárnyomása és más hatások, amelyek következtében a legtöbb hold előbb-utóbb elég a légkörben.
A szárazföldi műholdmegfigyelő állomásokról kibocsátott lézersugaraknak a LaGeoS holdról történő visszaverődését figyelve rendkívül pontosan kiszámítható az állomások egymás közötti távolsága. Az idő múlásával a megfigyelő állomások távolságának változásából meg lehet határozni a kontinensvándorlás sebességét. Igaz, ehhez hosszúidejű, 10-20 éves műholdmegfigyelésekre van szükség.
A tudósok számításai szerint a LaGeoS hold élettartama körülbelül nyolcmillió év, vagyis ennyi idő múlva fog a Föld légkörében megsemmisülni. Ez túl hosszú idő ahhoz, hogy ezalatt rengeteg információ elveszhessen. Nyolcmillió év allatt elfelejtődhet hogy, mikor és miért bocsátották fel magát a LaGeoS holdatt. Éppen ezért a NASA megkérte Carl Sagant, hogy tervezzen egy a LaGeoSra rögzíthető kis fémlapot, egy üzenet-plakettet a nagyon-nagyon távoli utókornak.
A LaGeoS-lemez olyan, mint egy időkapszula, amelyet érdekes épületeknél szoktak elhelyezni az alapozásánál. 1975-ben ilyen időkapszulát építettek be a Budapesti Planetárium csillagvetítője alatti kis beton kockában. Ebben korabeli újságok, pénzek, a planetárium tervei vannak elhelyezve az utókornak. A LaGeoS-üzenet tetején, a hold neve alatt a rajza, mellette pedig a számok láthatók 1-től 10-ig a kettes számrendszerben. A számok után egy kis rajz, a Földnek a Nap körüli, 1 éves keringését és alatta egy kis vonal az egységet mutatja. Ez azt jelenti, hogy a következő rajzokon években és kettes számrendszerben van megadva az idő.
A LaGeoS-üzenet nagyon tömören a következőket fejezi ki: néhány százmillió évvel ezelőtt a földi szárazföldek egy nagy kontinenst alkottak. Amikor a LaGeoS holdat felbocsátották, a Föld térképe olyan volt, amilyennek azt a középső képen látjuk. Mintegy nyolcmillió év múlva, amikor a LaGeoS hold lezuhan a Földre, a kontinensek az alsó rajznak megfelelően fognak elhelyezkedni.
Látjuk, hogy addigra Afrika már teljesen elválik Európától és Ázsiától, Észak Amerika és Ausztrália formája pedig erősen megváltozik a ma ismertekhez képest.

Voyager—1 és –2

1977-ben, a Pioneer-10 és -11 korábbi, kozmikus üzeneteinek továbbfejlesztése képen két másik űreszközön küldtek az amerikaiak sokmillió éves utazásra egy olyan üzenetet, amely már nem a mi utódainknak, hanem a földönkívüli értelmes lényeknek szól.
1977 augusztusában és szeptemberében indították, a 750 kilogrammos Voyager-1 és -2 űrszondát a Naprendszer óriásbolygóinak részletes kutatására. Mint tudjátok a voyager szó utazót jelent. Ennek megfelelően a Voyager-1 a "Kis Utazást", a Voyager-2 pedig a "Nagy Utazást" hajtotta végre.
A Voyager-1 1979 márciusában a Jupiter és 1980 novemberében a Szaturnusz bolygót és igen nagy hold-rendszerüket vizsgálta. Gyönyörű közelképeket készített a két óriásbolygóról és azok holdjairól is. A Voyager-1 képein felfedezték, hogy a Jupiternek is van, de a Szaturnuszénál lényegesen kisebb gyűrűje és mindkét bolygó körül több új holdat is találtak.
A Voyager-2 szintén kutatta közelről a Jupitert 1979 júliusában, majd a Szaturnuszt 1981 augusztusában, de ez az űrszonda a "Nagy Utazás" keretében 1986 januárjában még az Uránuszt és 1989 augusztusában pedig a Neptunuszt is lencsevégre kapta.
Voyager űrszondák a Jupiter négy nagy holdján fantasztikus világokat tártak a szemünk elé. A kénnel és kéndioxiddal borított Io holdon hatalmas, gejzírszerű vulkánokat fotóztak. Az Europa holdon elképesztő mennyiségű és hosszúságú repedéseket illetve jégrianásokat találtak. A Merkúr bolygóval vetekedő méretű Ganymedes és Callisto holdak felszínét furcsa gyűrődések és igen nagy számú becsapódási kráter jellemzi. A tudósokat nagy izgalommal töltötte el, hogy a Voyager-1 a Szaturnusz nagy holdján az 5150 kilométer átmérőjű narancsvörös Titánon olyan sűrű légkört talált, amely a Föld ősi légkörére hasonlít. Lehet, hogy ezen a holdon a nitrogén, ammónia és metán légkörben éppen kialakulóban van az életnek valamilyen formája?
A Voyager-2 több mint tíz újabb, de kisebb holdat talált az Uránusz körül és közelről lefotózta e nagybolygó sok, sötét és vékonyabb gyűrűcskékből álló gyűrű-rendszerét. A kékszínű Neptunusznál is legalább öt új holdat fedezett fel a Voyager-2, a bolygó légkörében pedig a Jupiter Nagy Vörös Foltjához hasonló, fehér felhőkkel övezett, sötétkék foltot talált.
Ma még mind a két Voyager űrszonda működik méri, azt, hogy mi van a bolygó rendszeren túl, milyen a napszél összetétele és sebessége a Naptól sok milliárd kilométer távolságban. A tudósok azt remélik, hogy még legalább húsz évig küldik ezek az űrszondák a méréseiket a Földre, miközben kifelé haladnak Naprendszerünkből.

Tábla helyett hanglemez

Mivel a szakemberek tudták, hogy a Voyager-1 és -2 mintegy 26 ezer év múlva kirepül a Naprendszerből ezért ezekre az űrszondákra a rajzos kozmikus üzeneten kívül egy hanglemezt is elhelyeztek, mert ezen lényegesen több információt, képeket, beszédet, zenét is küldhettek a világűrbe.
Mindkét Voyager űrszonda központi műszeregységének külső oldalára tehát felkerült egy ezüstözött alumínium tokba zárt, nagyméretű arany hanglemez. A lemez lejátszására vonatkozó használati utasítást rajzos formában a borítóba vésték bele. Az űrszonda egy közeli részében pedig elhelyeztek egy hangszedőfejet és egy gramofontűt. A lemez így készen áll arra, hogy lejátsszák, ha valaki megtalálja és megépíti hozzá a gramofont, azaz a lejátszóegységet.
A borítórajzon felül látjuk a lemez felülnézetét, rajta a hangszedőfejet és köré van írva a lejátszás sebessége, alatta pedig az lejátszást látjuk oldalnézetben. Jobbra a lemez-rajztól ábrázolták a rögzítés módját és formáját.
A borítórajzol alul már ismerős ábrákat látunk, ilyenek voltak a Pioneer-táblán is. Baloldalt a vonal-sugár a Tejútnak egy speciális csillagtérképét mutatja. Ezen a Tejútrendszer közepéhez képest a Nap és rádiósugarakat kibocsátó néhány pilzár iránya és rezgésszáma látható kettes számrendszerben felírva a vonalak mellé. A rezgésszám egységét a jobbra, alul látható hidrogénatom két állapot közötti átmenetéből adódó rádiósugárzás adja.
Arról, hogy milyen érdekes tudnivalókat küldtek a földönkívülieknek, a borítórajzon kívül, majd legközelebb számolok be nektek részletesen a 2Zsiráf szeptemberi számában.

Dr. Horváth András
(98.05.14.)