14. fejezet: Üzleti tevékenység a Hálózaton

14.1 Boltnyitás

Valamikor régen, óh, még egészen 1990 elôtt, nem voltak üzletek a virtuális társadalomban -- ha egy könyvet akartál venni, akkor továbbra is kénytelen voltál beugrani az autódba és elhajtani a legközelebbi könyvesboltig.

Ez azért volt, mert abban az ôsi idôben a Hálózat fôleg kormányzati finanszírozású hálózatok sorozatából állt és ezeken a kifejezetten kereskedelmi jellegű tevékenység tiltott volt. Ma már a Hálózat jelentôs részét magáncégek üzemeltetik, s ezeknél általában nincsenek ilyen korlátozások, s a vállalatok egymás hegyén-hátán igyekeznek online üzlethelyiségeket nyitni -- az olyan óriáscégektôl kezdve, mint az AT&T, a kis virágboltokig. 1994-ben a Home Shopping Network -- az amelyik a tűzálló edényeket hirdeti a kábeltévén -- megvette az Internet Shopping Network nevű rendszert, ami egy online számítógépes üzlethálózat. A nagy rivális, a QVC is tervez egy hasonló Internet szolgáltatást rövidesen.

Ma már mindenfélét vehetsz az Interneten; nagy teljesítményű számítógépeket és óvszert egyaránt. Ezek a fejlemények nagyrészt a World-Wide Web megjelenésének köszönhetôk, mellyel már (képes) katalógusokat, prospektusokat lehet csinálni a hálózaton, sôt megrendelôlapok is mellékelhetôk. Persze voltak online üzletek a Web elterjedése elôtt is, de a WWW segítségével egy cég látványos (és könnyen kezelhetô) formában tudja bemutatni a kínálatát és a vállalati emblémáját. A Web elôtti idôkben inkább csak korlátozottan használható online katalógusok voltak -- az embernek továbbra is valami telefonszámot kellett felhívnia, ha valóban rendelni akart belôlük.

14.2 Online kirakatok

Néhány cég, különösen az olyan nagy számítógépes vállalatok, mint a Digital Equipment Corp. vagy a Sun Microsystems, Inc., már létrehozták a saját online kirakataikat. A kisebb cégek azonban inkább online "vásárlóutcákban" állítják fel az üzleteiket. Ezek a "bevásárló központok" hasonlóan működnek, mint az eredetiek -- az ember elmegy venni valami konkrét dolgot és közben körülnéz, hogy mi mindent lehet még kapni (a boltok számára nyújtott elônyök is hasonlóak: a központ tulajdonosa intézi a reklámozást, megígér egy bizonyos méretű "vásárlói forgalmat", és elvégzi az összes karbantartási munkát).

Ez egyik legkorábbi ilyen "bevásárlóutcát" -- még gopher alapokon -- a Msen cég hozta létre, amely egy Internet ellátó Ann Arborban (Mich.). A "Msen Marketplace" többek között helyet ad egy utazási irodának, egy "Online Career Center" nevű állásközvetítônek, ami "alkalmazottat felveszünk" jellegű hirdetéseket közöl az USA területére, és egy "Internet Business Pages" című online katalógus is van itt azokról a cégekrôl, melyek az Interneten szolgáltatnak valamit.

A Msen gophere ezen a címen érhetô el:

A fômenünél kérd a "Msen Marketplace" menüpontot.

Amikor ezt írom (1994. november), a CommerceNet nevű üzleti hálózat még inkább csak elképzelés, és nem működô üzletközpont. Azért, ha szeretnél bekukucskálni a kerítések mögé és megnézni, hogy hogyan folyik az építkezés, rámutathatsz a Web nézegetôddel erre a címre:

A HotWired és a Global Network Navigator két alternatív példa az Interneten folytatható üzleti tevékenységre. Mindkettô egy Web-alapú online magazin, s nemcsak mutatókat tartalmaznak más hálózati szolgáltatásokra, hanem eredeti írások is megjelennek bennük (a HotWired, melyet a híres Wired magazin indított, még azt is lehetôvé teszi, hogy nyilvános vitafórumokon beszélhessék meg az olvasók a cikkek témáit). Mindegyikben vannak hirdetések, de ikonok formájában. Kattints rá az egyik ikonra (vagy a lynx esetében vidd rá a kurzort a hirdetô nevére és nyomd meg az Entert) és megjelenik az adott cég reklámja arról, amit éppen el akarnak neked adni. A HotWired ezen a címen érhetô el: A Global Network Navigator pedig itt: Az elôbbinél regisztráltatnod kell magad (elég szokatlan egy Web szolgáltatásánál); utóbbinál elôbb egy helyi GNN szervert kell választanod.

14.3 A számlát e-mailben küldjük

De te *tényleg* vennél bármit is az Interneten keresztül? Annak ellenére, hogy az újságok sikeres kis virágküldô szolgálatokról írnak, melyek a világ minden részérôl kapnak megrendeléseket az Interneten át, az ember elgondolkodik, hogy vajon ezek az újfajta "kirakatok" végül tényleg sikeresebbek lesznek-e majd, mint azok, amelyek már régóta jelen vannak az olyan kereskedelmi hálózatokon, mint a CompuServe vagy a Prodigy? Te rábíznád a hitelkártyád számát az Internetre, egy olyan hálózatra, melynél a biztonsági kérdésekkel kapcsolatos aggodalmak már többször is az újságok címlapjára kerültek?

Egyes elektronikus kereskedôk azt állítják, hogy ha átküldöd a hitelkártyád számát az Interneten, akkor a dolog nem sokkal kockázatosabb, mint amikor átadod azt az eladónak egy boltban. Az érvelésük alapja a "bizonytalanságra alapozott biztonság" -- annyi e-mail üzenet zúdul át az Interneten minden nap, hogy egy hálózati kalóznak szinte lehetetlen feladat ezek közül kiválogatni a hitelkártya adatokat is tartalmazókat.

Mások azonban óvatosabbak -- és a potenciális vásárlóik is. A kereskedôk is szeretnének valami biztosítékot arra, hogy ha valaki online rendel valamit, akkor az illetô tényleg az, akinek mondja magát. Az Interneten az e-mail üzenetek egyszerű ASCII szövegek, és bár a levelek össztömege manapság már valóban megnehezíti adott típusú üzenetek kiválasztását, az embernek soha nem szabad alábecsülni egy számítógéppel felszerelt hacker képességeit, ha arról van szó, hogy egy tűt kell megtalálni egy szénakazalban (vagyis egy hitelkártya számot levelek ezreiben).

Ahogy bizonyára sejted, már több helyen dolgoznak azon, hogy az Internetet üzletileg biztonságosabb hellyé tegyék. A CommerceNet, egy vegyesvállalat az USA kormánya és a kaliforniai Szilícium-völgy néhány cége részvételével, kifejlesztett egy titkosításon alapuló rendszert. Amikor az ember kitölt egy online rendelési lapot, az átkódolódik úgy, hogy csak az a kereskedô tudja visszakódolni, akinek a megrendelést küldted -- és az üzenet belsejében még ott van a saját "digitális aláírásod" is, ami bizonyítja, hogy te tényleg te vagy.

De ennél a megoldásnál kell egy speciális szoftver a saját gépeden a rendelô szelvény titkosításához. A Netscape nevű World-Wide Web nézegetô az elsô olyan program, ami tartalmazza ezt a szoftver-rutint (az a kis eltört kulcs a kép bal alsó sarkában pontosan erre szolgál), de a többi, Web nézegetôket gyártó cég is beépíti majd ezt a funkciót a programjába néhány hónapon belül.

A rendszer működésének alapja az ún. "nyilvános kulcsú titkosítás". Ennél a megoldásnál a kereskedônek van egy nyilvános kulcsa, vagyis egy matematikai képlete, amivel a neki szánt üzeneteket titkosítani lehet. Ezt a kulcsot bárki megszerezheti és használhatja, de csak a kereskedô tudja a saját, privát kulcsával "felnyitni" és visszakódolni a levelet. Most már az ember kitölthet egy online megrendelôlapot és beleírhatja a hitelkártyája számát, s biztos lehet benne, hogy nem jut illetéktelen kezekbe.

Vannak azonban olyanok, akik szerint ez a technika akadályozza az ösztönös, "meglátni és megvenni" típusú vásárlásokat (ez bizonyára az Egyesült Államok Alkotmányában lefektetett állampolgári jog), mert elôbb szerezned kell egy megfelelô szoftvert, ami a titkosítást elvégzi a gépeden.

Ezért más cégek a hitelkártyák online megfelelôjének kidolgozásán munkálkodnak, melyet a fejlesztésben részt vevô kereskedô cégeknél lehet majd használni. Elôször az ember nyit egy folyószámlát valamelyik cégnél ezek közül, valamilyen hagyományos módszerrel -- telefonon vagy postán küldött levélben. Ezután már, amikor felhívod az illetô kereskedôt és feladsz egy online megrendelést a cég számítógépének, az küld egy üzenetet a számlát "kezelô" gépnek, ami viszont neked küld egy üzenetet, hogy erôsítsd meg a rendelést. Az egyik ilyen kereskedô cég számítógépe még egy olyan biztonsági kérdést is feltesz ilyenkor, amire valószínűleg csak te tudsz válaszolni (pl. anyád leánykori neve vagy a kutyád beceneve). Ha a válaszod pozitív, akkor a rendelést felveszik.

A harmadik variáció az, hogy megpróbálják a valódi, kézzelfogható pénz elektronikus megfelelôjét létrehozni. Ennek a megoldásnak a hívei szerint az elôbbi két módszernek az a baja, hogy valaki, valahol nyilvántartja, hogy ki vagy te és mit vásároltál. Ehelyett -- a holland DigiCash cég által kifejlesztett rendszerben -- a bankod lehetôvé teszi számodra, hogy lehívjál egy bizonyos összeget a saját személyi számítógépeden tárolt digitális folyószámládra. Ezután minden alkalommal, amikor belépsz egy olyan online áruházba, ahol elfogadnak elektronikus pénzt, errôl a számláról fizethetsz nekik.

Akárcsak a titkosítással működô rendszernél, itt is egy speciális szoftverre van szükség (ami elôállítja a "digitális aláírásodat"), valamint egy hagyományos számlára valamelyik bankban a kísérletben résztvevôk közül.

Az utóbbi két módszer támogatói úgy érvelnek, hogy az Interneten keresztül történô üzleti tranzakciók zöme nem drága termékekkel (számítógépekkel vagy kocsikkal) lesz kapcsolatos, hanem elsôsorban információk adásvétele folyik majd. Jelenleg a hálózaton eladásra kínált információk ára többnyire igencsak borsos és magas óradíjat számítanak fel az elérésüknél. Azonban az a potenciális vásárlói tömeg, ami az Internettel megjelent, arra ösztönözheti az információt áruló embereket, hogy jobban járnak anyagilag, ha csökkentik az áraikat és inkább a forgalom növelésére mennek rá. Egy teljesen gépesített rendszernél lehetséges akár minden egyes keresésért vagy letöltött cikkért külön felszámolni valami kicsiny díjat.

A következô egy-két évben arra számíthatunk, hogy mind a három rendszer egyre elterjedtebb lesz az online boltokban. Mindenesetre némi zűrzavar is várható, amikor a kereskedôk és a vásárlók megpróbálják majd eldönteni, hogy melyik módszert válasszák.

14.4 A Jó, a Rossz és a Csúf

1994 egyfajta vízválasztó volt az Internet történetében -- ebben az évben fedezték fel a Hálózatot azok az emberek, akik többnyire a National Enquirer vagy a Cosmopolitan hátoldalán szoktak hirdetni.

A Usenet olvasói egyszercsak azt látták, hogy a kedvenc beszélgetô helyeiket elborították a hirdetések, melyekben mindenféle dolgokat kínálgatnak, a csípôfogyasztó krémtôl kezdve a pornográf termékekig. Canter és Siegel, két ügyvéd Phoenixbôl (Ariz.) országos feltűnést keltett a médiák jóvoltából, amikor 6,000 különbözô Usenet newsgroupot árasztottak el a 99 dolláros bevándorlási lehetôséget ajánló reklámjukkal.

Tulajdonképpen nem azért váltak ilyen hírhedtté, mert valami teljesen új dolgot csináltak (1994 januárjában Pennsylvania egyik kis egyetemének rendszergazdája is hasonlót tett, amikor leveleket küldözgetett mindenhova arról, hogy a Los Angelesben történt földrengés a közeli világvége elôjele), sokkal inkább az Internet felhasználók reakciója volt figyelemre méltó. Sok ember egyszerűen azért háborodott fel, mert bármelyik hírcsoportba is léptek be, akár a Unix programozásról szólóba, akár az esküvôk szervezésével kapcsolatosba, mindenütt ugyanazt az átkozott hirdetést találták, újra és újra és újra. Egyes Usenet használók úgy reagáltak, hogy megírták, hogyan lehet az ügyvédek által hirdetett szolgáltatást ingyen is igénybe venni. Mások elárasztották a tetteseket -- és az általuk használt számítógépes rendszer üzemeltetôit -- tiltakozó üzenetekkel, valami 200 Mbyte össztömegű levelet küldtek csupán két nap alatt. A korábban rejtélyes értelmű Usenet szleng-kifejezés: "to spam" (melynek az a Monty Python jelenet az eredete, amiben egy étterem csak löncshúst tart az étlapon) még a New York Times oldalaira is eljutott.

Valószínűleg az ügyvédek az utolsók, akik ennyivel megúszták az ilyen viselkedést. Ma már számos Usenet felhasználó áll résen és figyeli a "spamming" jellegű akciókat. Egy "cancelling" nevű szoftveres megoldás segítségével ki tudják irtani az ilyen típusú "körleveleket" csaknem azonnal, ahogy ezek megjelennek.

A történet tanulsága: az Internet felhasználók nem utasítják vissza a reklámozást általában, de a többség úgy érzi, hogy ennek megvan a maga megfelelô formája -- olyan online katalógusok, ahová az ember saját elhatározásából kapcsolódik, és nem pedig az, amikor lenyomják a hirdetéseket a beszélgetô fórumok olvasóinak torkán.

14.5 SZT

A Digicash tervezett elektronikus pénzérôl a következô Web oldalon olvashatsz: http://www.digicash.com.

Az Open Marketplace, Inc. egy hitelkártyaszerű megoldást fejleszt az online kereskedéshez. A http://www.openmarket.com/omp.html WWW lapot érdemes megnézni.

Dave Taylor "Internet Shopping Mall" című összeállítása átfogó listát ad az online üzletekrôl. Anonymous FTP-vel tölthetô le az ftp.netcom.com géprôl; a /pub/Gu/Guides könyvtárban keresd. Elérhetô egyébként gopherrel is a peg.cwis.uci.edu címen. A fômenünél válaszd az "Accessing the Internet", majd a "PEG, Internet Assistance" és végül az "Internet Shopping Mall" menüpontokat (egy pár oldalt esetleg lapoznod kell lefelé, mire megtalálod).

Ha meg szeretnéd vitatni a hálózati bevásárlás közben szerzett tapasztalataidat, akkor az imall-chat nevű levelezôcsoport való neked. A feliratkozáshoz írj egy levelet a listserv@netcom.com címre. A "Subject:" sort hagyd üresen és a levélbe csak ezt írd:

Bob O'Keefe (Renssalaer Polytechnic Institute) egy terjedelmes nyilvántartást vezet a Hálózaton folyó üzleti tevékenységekrôl. Elérhetô a Weben, a http://www.rpi.edu/~okeefe/businss.html címen.

Egy másik, hasonlóan nagy lista van a Stanford University Yahoo nevű WWW-jén: http://www.yahoo.com/Business/Corporations

A Kent State University (Ohio) egy gyűjteményt gondoz "Business Sources on the Net" címmel. A gopherrel a refmac.kent.edu címet kell hívni.

Két könyv, melyeket érdemes megnézni. Jill Ellsworth: "The Internet Business Book" (John Wiley and Sons) és Mary Cronin: "Doing Business on the Internet" (1994, Van Nostrand Reinhold).

Az alt.current-events.net-abuse Usenet hírcsoport az a hely, ahol meg lehet vitatni a "spamming" jelenségét és a tömeges hirdetés egyéb formáit.

Előző fejezet Következő fejezet