3. fejezet: Usenet I. rész


3.1 A világméretű "itatóhely"

Képzelj el egy olyan beszélgetést, ami órákig, sôt napokig folyik, hasonlóan ahhoz, mintha emberek üzeneteket és válaszokat hagynának egy faliújságon. Vagy képzeld el az elektronikus megfelelôjét egy rádiós vitafórumnak, ahol mindenki hozzászólhat és senkinek sem kell várakoznia közben.

Az e-mail útján való kommunikációval szemben, ami rendszerint "személy-személy" közötti, a Usenet "több személy-több személy" közötti kapcsolatot jelent. A Usenet egy nemzetközi találkozóhely, ahol az emberek azért gyűlnek össze, hogy találkozzanak a barátaikkal, megbeszéljék a napi eseményeket, lépést tartsanak a számítógépes fejlesztésekkel, vagy csak beszélgessenek arról, ami éppen az eszükbe jut. Egy Usenet beszélgetésbe belevetni magad igazán felszabadító érzés tud lenni. Senki sem tudja, hogy hogyan nézel ki és milyen a hangod, hány éves vagy és milyen háttér van mögötted. Kizárólag csak a szavaid alapján ítélnek meg; az a képességed érdekes csupán, hogy milyen jól érvelsz.

Sok embernek a Usenet maga a Hálózat. Ténylegesen összekeverik néha az Internettel. De ez egy teljesen önálló rendszer. Ugyan minden Internet gép TUDJA kezelni és továbbítani a Usenet üzeneteket, de erre sok nem-Internet rendszer is képes, a kifinomult Unix gépektôl kezdve az öreg XT másolatokig és az Apple II-ig.

Technikai szempontból a Usenet üzenetek a világ körül utaznak, az egyik szolgáltató rendszertôl a másikig, valamelyik speciális hálózati protokollt használva. A te szolgáltató géped az összes Usenet levelet egy helyen tárolja, amihez mindenki hozzá tud férni, akinek van azonosítója az illetô gépen. Ez a megoldás azt jelenti, hogy akármennyi ember olvas el egy bizonyos üzenetet, minden szolgáltatónak csak egyetlen példányt kell belôle tárolni. Sok kiszolgáló gép rendszeresen "tárgyal" más gépekkel, abban az esetben, ha egyik-másik Usenet kapcsolatuk valamilyen ok miatt éppen nem üzemel. Amikor két ilyen szolgáltató számítógép összekapcsolódik, tulajdonképpen összehasonlítják a nyilvántartásaikat a birtokukban lévô Usenet üzenetekrôl. Ha az egyiknél hiányzik valamelyik levél, akkor azt a másik átküldi neki (és fordítva). Mivel ezek számítógépek, ezért nem számít nekik, hogy minden nap több ezer, sôt több millió ilyen összehasonlítást kell elvégezniük.

Igen, több millió. Mert a Usenet hatalmas. A Usenet felhasználók minden nap 100 milliónál is több karaktert pumpálnak be a rendszerbe -- ez durván egy teljes enciklopédiának megfelelô mennyiségű szöveg. Természetesen senki nem képes lépést tartani ezzel az elképesztô levélözönnel. Nézzük meg, hogy hogyan tudsz az érdeklôdésednek megfelelô konferenciákat és beszélgetéseket találni:

A Usenet alapvetô építôköve a "hírcsoport" ("newsgroup"), ami az összetartozó témájú levelek gyűjtôhelye (más hálózatokon ezeket konferenciáknak, fórumoknak, hírdetôtábláknak, vagy speciális érdeklôdésű csoportoknak hívják). Most már több mint 9,000 Usenet hírcsoport van, különbözô nyelveken, mindenféle témát lefedve: az archeológiától a zoológiáig, a sci-fi irodalomtól Dél-Afrikáig (de azért nem minden rendszeren van meg az összes csoport).

Egyes nyilvános hálózati ellátók, jellemzôen azok, amelyek menükkel dolgoznak, megpróbálják megkönnyíteni az eligazodást úgy, hogy a Usenet forgalmat több nagy csoportba sorolják. Ha kiválasztottál egy ilyet, akkor kapsz egy listát az abba a kategóriába esô hírcsoportokról. Ezután válaszd ki a téged érdeklô newsgroup nevét és már kezdheted is az olvasást.

Más rendszerek lehetôvé teszik, hogy saját magad állítsd össze az "olvasnivalók listáját", így csak azokat a leveleket látod a hírcsoportokból, amelyeket akarsz.

A newsgroupokat mindkét esetben egy különös hierarchia szerint rendezik el, amit még a nyolcvanas évek elején alakítottak ki. A hírcsoportok nevei egy-egy széles témakör jelzôjével kezdôdnek. Például egy "comp." kezdetű newsgroup valamilyen számítógépes témával foglalkozik. Ezt a széles témakört követi egy sor, szűkebb terület neve (így például a "comp.unix" kezdetű csoportok a Unix témájára korlátozzák a levelezést). A legfelsô szintű felosztás a következô:

bionet Biológiai tudományok bit.listserv Bitnet eredetű levelezôcsoportok biz Üzleti témák comp Számítástechnika és kapcsolódó témák misc Máshová be nem sorolható hírcsoportok news Hírek magáról a Usenetrôl rec Hobbi, játék és szórakozás sci Tudományok, kivéve a biológiát soc Szociális témák, gyakran népcsoportokról talk Politika és kapcsolódó témák alt Vitatható vagy szokatlan témák; nem minden szolgáltatónál találhatók meg.

Ezeken túl, sok szolgáltató gépen vannak még olyan hírcsoportok, melyek egy bizonyos városhoz, államhoz, vagy régióhoz kötôdnek. Például az ne.housing egy olyan newsgroup, ahol a New England környékiek keresnek lakásokat. Egyre több helyen működnek K12 hírcsoportok, melyek az általános- és középiskolai tanároknak és diákoknak szólnak. És néhány rendszerben clari nevű csoportokat is találunk; ezek valójában egy kereskedelmi szolgáltatáshoz tartoznak, ami hírügynökségi jelentéseket és egy különleges, online számítógépes hírszolgálatot nyújt (errôl részletesebben lásd a 11. fejezetet).


3.2 Navigálás a Usenetben az nn programmal

Hogyan tudod belevetni magad a Usenetbe? Ahogyan már említettük, egyes rendszerekben ez teljesen menükkel történik -- csak válogatnod kell a lehetôségek közül, míg el nem érsz a téged érdeklô hírcsoporthoz, majd ki kell adni az "olvass" utasítást. A sima Unix rendszerekben azonban választanod kell egy "hírolvasó" programot. A két leggyakoribb ilyen szoftver az rn (vagyis "read news") és az nn (ami a "no news" rövidítése -- mert ezt állítólag könnyebb használni).

A kezdôk számára az nn jobb választás lehet, mert ez menükkel dolgozik -- kapsz egy listát az adott newsgroup üzeneteirôl és utána kiválasztod, hogy melyiket akarod megnézni. Próbáld ki! Kapcsolódj rá a szolgáltató gépedre és a parancssornál írd be:

majd üsd le az Entert. Pár másodperc múlva valami ilyesmit kell látnod:

---------------------------------------------------------------------------
 Newsgroup: news.announce.newusers            Articles: 22 of 22/1 NEW

 a Gene Spafford   776  Answers to Frequently Asked Questions
 b Gene Spafford   362  A Primer on How to Work With the Usenet Community
 c Gene Spafford   387  Emily Postnews Answers Your Questions on Netiquette
 d Gene Spafford   101  Hints on writing style for Usenet
 e Gene Spafford    74  Introduction to news.announce
 f Gene Spafford   367  USENET Software: History and Sources
 g Gene Spafford   353  What is Usenet?
 h taylor          241  A Guide to Social Newsgroups and Mailing Lists
 i Gene Spafford   585  Alternative Newsgroup Hierarchies, Part I
 j Gene Spafford   455  >Alternative Newsgroup Hierarchies, Part II
 k David C Lawrenc 151  How to Create a New Newsgroup
 l Gene Spafford   106  How to Get Information about Networks
 m Gene Spafford   888  List of Active Newsgroups
 n Gene Spafford   504  List of Moderators
 o Gene Spafford  1051  Publicly Accessible Mailing Lists, Part I
 p Gene Spafford  1123  Publicly Accessible Mailing Lists, Part II
 q Gene Spafford  1193  >Publicly Accessible Mailing Lists, Part III
 r Jonathan Kamens 644  How to become a USENET site
 s Jonathan Kamen 1344  List of Periodic Informational Postings, Part I

 -- 15:52 -- SELECT -- help:? -----Top 85%-----
 Explanatory postings for new users. (Moderated)

---------------------------------------------------------------------------

Nyilvánvaló, hogy ez egy kiváló newsgroup ahhoz, hogy elkezd felfedezni a Usenetet! Nézzük meg, hogy mi mit jelent: A sorok elején szereplô elsô betűt kell beütni, ha az illetô "cikket" el akarod olvasni (stílusosnak tűnik, ha a hírcsoportok üzeneteit "cikkeknek" nevezzük). Ezután jön a cikk írójának neve, majd a szöveg hossza (sorokban) és az, hogy mirôl szól a cikk. Alul látható a szolgáltató gép helyi ideje; az, hogy mit csinálsz éppen (vagyis most válogatsz (SELECT) a cikkek közt); hogy melyik gombot kell megnyomni egy kis segítségért (a ? jel); és, hogy a newsgroup üzeneteinek hány százalékát látod most a képernyôn. A "(moderated)" azt jelenti, hogy ennek a hírcsoportnak van egy szerkesztôje és csak neki van joga ide üzeneteket küldeni. Ez a megoldás általában csak az ilyen jellegű csoportokra jellemzô, mint amilyen ez is, amik alapvetô információkat tartalmaznak, illetve a "kivonatoló" (digest) típusúakra, melyek valójában online magazinok (róluk majd még egy kicsit késôbb szó lesz).

Mondjuk, hogy téged különösen az érdekel, hogy mit mond "Emily Postnews" a Useneten való helyes viselkedésrôl. Üsd le a "c" gombot (kisbetűvel!) és a sor kivilágosodik. Ha valami mást szeretnél olvasni, akkor annak a betűjelét írd be. Ha pedig azt akarod látni, hogy mi van a cikkek listájának következô oldalán, akkor az Enter vagy a szóköz gombot nyomd le.

De te türelmetlen vagy és tovább szeretnél haladni, el akarod olvasni most mindjárt az illetô cikket. Erre a célra az nn-ben a nagy "Z" szolgál. Nyomd meg ezt és ilyesmit fogsz látni:

---------------------------------------------------------------------------
 Gene Spafford: Emily Postnews Answers Your Questions on Netiquette
                                                       Sep 92 04:17
 Original-author: brad@looking.on.ca (Brad Templeton)
 Archive-name: emily-postnews/part1
 Last-change: 30 Nov 91 by brad@looking.on.ca (Brad Templeton)


 **NOTE: this is intended to be satirical.  If you do not recognize
  it as such, consult a doctor or professional comedian.  The
  recommendations in this article should recognized for what
  they are -- admonitions about what NOT to do.


                        "Dear Emily Postnews"

        Emily Postnews, foremost authority on proper net behaviour,
        gives her advice on how to act on the net.

 ==========================================================================

 Dear Miss Postnews: How long should my signature be? -- verbose@noisy

 A: Dear Verbose: Please try and make your signature as long as you
 -- 09:57 --.announce.newusers-- LAST --help:?--Top 4%--

---------------------------------------------------------------------------

Az elsô néhány sor az üzenet fejrésze, hasonló ahhoz, amit az e-mail levelekben látni. Ezután jön a cikk eleje. Az utolsó sorból ismét megtudható az idô, a newsgroup neve (vagy annak egy részlete), az illetô cikknek az üzenetcsomagban elfoglalt helye, a segítségkérés módja, és az, hogy a cikk hány százaléka van a képernyôn. Ha tovább akarod olvasni a szöveget, akkor a további képernyôkhöz a szóközt kell nyomogatni (és nem az Entert!) amíg csak a végére nem érsz. Ekkor visszatérsz a newsgroup menüjéhez. Most csak üsd le a "Q" gombot (ezúttal nagybetűvel), ami kivisz az nn-bôl és visszajuttat a szolgáltatód parancssorához.

Egy másik érdekes csoportba is nézzünk bele! Gépeld be, hogy:

és nyomd meg az Entert. Ez a newsgroup egy másik szerkesztett csoport. Ezúttal egy kivonatoló hírcsoportról van szó, melyben olyan mulatságos és ijesztô dolgokról írnak, hogy hogyan tudnak a számítógépek és az ôket működtetô és használó emberek hibázni. Ismét csak úgy tudod elolvasni a cikkeket, hogy beírod a betűjelüket. Ha benne vagy egy cikkben és át akarsz menni a következôre, akkor az "n" gombot nyomd meg.

Itt az ideje, hogy néhány olyan hírcsoportot is keressünk, ami téged érdekel. Azokon a Unix gépeken, ahol az nn megvan, erre egy nngrep nevű programot szoktak használni (feltűnt már, hogy a Unix nem teljesen angolul íródott?), amivel át lehet nézni a hírcsoportokat. Lépj ki az nn-bôl és a szolgáltató gép parancssoránál írd be:

ahol a "szó" az a témakör, ami iránt érdeklôdsz. Ha Macintosh használó vagy például, akkor megpróbálhatod ezt: Valami ilyesmit fogsz kapni:

---------------------------------------------------------------------------

             alt.music.machines.of.loving.grace
             alt.religion.emacs
             comp.binaries.mac
             comp.emacs
             comp.lang.forth.mac
             comp.os.mach
             comp.sources.mac
             comp.sys.mac.announce
             comp.sys.mac.apps
             comp.sys.mac.comm
             comp.sys.mac.databases
             comp.sys.mac.digest
             comp.sys.mac.games
             comp.sys.mac.hardware
             comp.sys.mac.hypercard
             comp.sys.mac.misc
             comp.sys.mac.programmer
             comp.sys.mac.system
             comp.sys.mac.wanted
             gnu.emacs.announce
             gnu.emacs.bug
             gnu.emacs.gnews
             gnu.emacs.gnus
             gnu.emacs.help
             gnu.emacs.lisp.manual
             gnu.emacs.sources
             gnu.emacs.vm.bug
             gnu.emacs.vm.info
             gnu.emacs.vms

---------------------------------------------------------------------------

Látható, hogy ezek közül egyeseknek nyilvánvalóan van valami közük a Macintosh gépekhez, másoknak viszont biztosan nem; az nngrep nem egy tökéletes program. Ha akarsz egy listát az ÖSSZES hírcsoportról, ami elérhetô a szolgáltatód gépén, akkor ezt írd be:

vagy és nyomd meg az Entert. (Hogy melyiket kell a kettô közül használni, az a kiszolgáló gépeden levô Unix rendszertôl függ; ha nem csinál semmit, akkor próbáld meg a másikat). Igazából nem feltétlenül fontos a "|more" vagy a "|pg", de ha ezt nem teszed hozzá, akkor a lista végigszalad a képernyôn és nem áll meg minden 24. sornál. Ha bent vagy az nn-ben, akkor a nagy "Y" megnyomásával egy hasonló lista jön elô.

Minden egyes hírcsoporthoz beírni az "nn newsgroup" parancsot szörnyen fárasztó tud lenni egy idô után. Amikor az nn programot elindítod, a rendszer megnézi egy .newsrc nevű file tartalmát. Ez alapvetôen egy lista az adott szolgáltatónál elérhetô összes hírcsoportról, s mellettük különbözô bejegyzések vannak arról, hogy mely csoportokat és cikkeket olvastad már el (az egész nyilvántartást a számítógép maga csinálja). Te arra használhatod ezt az állományt, hogy elkészítsd az "olvasnivalók listáját", mely már csak azokat a newsgroupokat jeleníti meg, amikre "elô akarsz fizetni". Próbáld meg azt, hogy beírod az

parancsot newsgroup-név nélkül és lenyomod az Entert.

Ezzel sajnos most azt a .newsrc file-t indítottad el, amivel feliratkoztál a szolgáltatónál levô minden egyes hírcsoportra! A listából egy adott newsgroup a nagy "U" megnyomásával törölhetô, amikor éppen annak a menüje van a képernyôn. A gép megkérdezi, hogy biztosan le akarsz-e iratkozni. Ha megnyomod az "y"-t, akkor az "elôfizetés" törlôdik és átkerülsz a következô hírcsoporthoz.

Mivel sok szolgáltatónál több ezer newsgroup van, ezzel a módszerrel beláthatatlan ideig eltarthat, amíg a lista végére érsz.

Szerencsére van két könnyebb módja is a feladat megoldásának. Mindkét esetben be kell tölteni a .newsrc nevű állományt egy editorba vagy szövegszerkesztôbe. A .newsrc file minden sorában egy-egy newsgroup definíciója van, ami a csoport nevébôl, egy felkiáltójelbôl vagy egy kettôspontból és egy sor számból áll. A kettôsponttal jelzett hírcsoportok azok, amelyekre feliratkoztál; a felkiáltójellel megjelöltek pedig azok, amikre nem "fizettél elô". Hogy tiszta lappal indulhass, át kell cserélned az összes kettôspontot felkiáltójelre.

Ha tudod kezelni az emacs vagy a vi editorokat, akkor hívd be velük a .newsrc állományt (esetleg a biztonság kedvéért csinálj róla elôbb egy másolatot), s használd a keres-és-cserél funkciót a változtatáshoz.

Ha nem vagy járatos ezekben a programokban, akkor le is töltheted a .newsrc file-t, megcsinálhatod a változtatásokat a saját gépeden és utána a módosított állományt visszatöltheted. Mielôtt letöltenéd ezt az állományt, azért néhány dolgot még meg kell csinálnod. Az egyik az, hogy írd be a

parancsot és üsd le az Entert. Valójában ez a temprc file lesz az, amit majd letöltesz. (Fontos, hogy ennek a neve már nem ponttal kezdôdik, mert bizonyos számítógépek -- például az MS-DOS rendszert futtatók -- nem engedik meg ponttal kezdôdô file-nevek használatát.) Miután lehoztad az állományt, hívd be a kedvenc szövegszerkesztôdbe és utána a keres-és-cserél funkcióval alakítsd át a kettôspontokat felkiáltójelekké. Vigyázz, nehogy mást is megváltoztass! Mentsd el az állományt ASCII vagy text formátumban. Lépj be újra a szolgáltatóhoz. A parancssorban írd be: és nyomd le az Entert. Ez az új file lesz a .newsrc biztonsági tartaléka arra az esetre, ha valami nem működne. Töltsd fel a temprc állományt a saját számítógépedrôl. Ez felülírja a Unix rendszerben a régi temprc file-t. Ezután gépeld be, hogy: és üsd le az Entert. Most már tiszta lappal indulva megcsinálhatod a saját listádat az olvasnivalókról.

Amikor elôször belépsz egy hírcsoportba, lehet, hogy több tucat vagy akár több száz cikket találsz ott. Ha nulláról szeretnél indulni, írj be egy nagy "J" betűt. Ez ellátja az adott csoportban található összes levelet egy "elolvasva" jellel, így amikor legközelebb megnézed ezt a fórumot, akkor már csak az utolsó belépés után érkezett üzeneteket fogod látni.


3.3 Az nn parancsai

Ha be akarsz jelölni elolvasásra egy bizonyos cikket, akkor írd be a mellette szereplô betűt (kisbetűvel). Ha egy adott cikket és a hozzá tartozó összes választ is el akarod olvasni, akkor a betű után egy csillagot is tegyél, például:

Ha mégsem akarod megjelölni a cikket, akkor ismét írd be a betűjét (szintén kisbetűvel).

C

F

N

P

G newsgroup

M

:post

Q

U

R

szóköz

X

=szó

Z

?

<

>

$

^


3.4 Az rn program használata

Egyesek jobban szeretik ezt a régebbi hírolvasó programot. Ha beírod, a szolgáltató géped parancssoránál, hogy:

akkor valami ilyesmit látsz:

  ***  21 unread articles in news.announce.newusers--read now? [ynq]

Ha most leütöd az "y" gombot, akkor az elsô cikk megjelenik a képernyôdön. Ha elôször inkább azt szeretnéd látni, hogy milyen cikkek vannak egyáltalán, akkor üsd le a "=" gombot és egy ehhez hasonló képernyô jelenik meg:

---------------------------------------------------------------------------

     152 Introduction to news.announce
     153 A Primer on How to Work With the Usenet Community
     154 What is Usenet?
     155 Answers to Frequently Asked Questions
     156 Hints on writing style for Usenet
     158 Alternative Newsgroup Hierarchies, Part I
     159 Alternative Newsgroup Hierarchies, Part II
     160 Emily Postnews Answers Your Questions on Netiquette
     161 USENET Software: History and Sources
     162 A Guide to Social Newsgroups and Mailing Lists
     163 How to Get Information about Networks
     164 How to Create a New Newsgroup
     169 List of Active Newsgroups
     170 List of Moderators
     171 Publicly Accessible Mailing Lists, Part I
     172 Publicly Accessible Mailing Lists, Part II
     173 Publicly Accessible Mailing Lists, Part III
     174 How to become a USENET site
     175 List of Periodic Informational Postings, Part I
     176 List of Periodic Informational Postings, Part II
     177 List of Periodic Informational Postings, Part III

     End of article 158 (of 178)--what next? [npq]

---------------------------------------------------------------------------

Figyeld meg, hogy az üzenetek számsorrendben vannak ezúttal és nem látszik, hogy ki küldte ôket. A 154. cikk érdekesnek tűnik. Ha el akarod olvasni, írd be, hogy 154 és nyomd meg az Entert. Ezt látod:

---------------------------------------------------------------------------

   Article 154 (20 more) in news.announce.newusers (moderated):
   From: spaf@cs.purdue.EDU (Gene Spafford)
   Newsgroups: news.announce.newusers,news.admin,news.answers
   Subject: What is Usenet?
   Date: 20 Sep 92 04:17:26 GMT
   Followup-To: news.newusers.questions
   Organization: Dept. of Computer Sciences, Purdue Univ.
   Lines: 353
   Supersedes: <spaf-whatis_715578719@cs.purdue.edu>

   Archive-name: what-is-usenet/part1
   Original from: chip@tct.com (Chip Salzenberg)
   Last-change: 19 July 1992 by spaf@cs.purdue.edu (Gene Spafford)


   The first thing to understand about Usenet is that it is widely
   misunderstood.  Every day on Usenet, the "blind men and the elephant"
   phenomenon is evident, in spades.  In my opinion, more flame wars
   arise because of a lack of understanding of the nature of Usenet than
   from any other source.  And consider that such flame wars arise, of
   necessity, among people who are on Usenet.  Imagine, then, how poorly
   understood Usenet must be by those outside!

   --MORE--(7%)

---------------------------------------------------------------------------

Ezúttal a fejrész sokkal inkább hasonlít az e-mail levelek elején található halandzsához. Ha folyamatosan akarsz olvasni, akkor csak nyomogasd a szóköz gombot. Ha a (kis) "n" billentyűt ütöd le, akkor a számsorrendben következô üzenet jelenik meg.

Az rn-bôl való kilépéshez a "q" betűt kell párszor beírni (kisbetűvel), amíg csak vissza nem kerülsz a parancssorba. Most próbáljuk meg összeállítani az olvasnivalók listáját! Mivel az rn ugyanazt a .newsrc file-t használja, amit az nn, ezért a fent leírt kicserélési módszereket itt is tudod alkalmazni. Vagy ezt is megteheted: írd be, hogy

majd nyomd meg az Entert. Amikor az elsô newsgroup megjelenik a képernyôn, üsd le az "u" gombot (kisbetűvel). Üsd le újra, és újra, és újra. Vagy csak tartsd lenyomva folyamatosan (ha a géped elkezd dudálni, akkor egy pár másodpercre engedd fel). Egy idô után a program közli, hogy a hírcsoportok listájának végére értél és megkérdezi, hogy mit akarsz most csinálni.

Itt már elkezdhetsz válogatni a newsgroupok közül. Gépeld be a

parancsot (pl. g comp.sys.mac.announce) és nyomd meg az Entert. Ekkor a gép megkérdezi, hogy fel akarsz-e iratkozni. Üsd be az "y"-t. Most meg kell adnod, hogy hol legyen ez a hírcsoport az olvasandók listájában. Ha szeretnéd elôre rangsorolni, akkor gépelj be egy számot (az 1-es például a lista legelejére teszi; egyébként csak egy "$" jelet kell írni (tényleg). Ezután írd be: (pl. g comp.announce.newusers) és nyomd meg az Entert. Ezt ismételd addig, amíg készen nem vagy. Ezzel a módszerrel az nn programhoz is létre tudod hozni az elôfizetési listát, ha azt a hírolvasót jobban szereted. De honnan fogod megtudni, hogy mely hírcsoportokra lehet elôfizetni? Egy kisbetűs "l" és az Enter megnyomása után látni fogsz egy listát az összes rendelkezésre álló newsgroupról.

Ismét csak az a helyzet, hogy akár 2000-nél is több newsgroup lehet egy szolgáltató gépen, ezért nem biztos, hogy ezt érdemes csinálni. Szerencsére a csoportok neveiben lehet keresni szavakat és betűcsoportokat az "l" paranccsal. Beírva, hogy

és megnyomva az Entert, kapsz egy listát azokról a hírcsoportokról, amiknek a nevében a fenti betűk elôfordulnak. (Akárcsak az nn esetében, itt is lesznek emacs és más, hasonnevű témával foglalkozók is a listában, a Macintosh számítógépekkel kapcsolatosak mellett). Ha megtaláltad, amit keresel, de úgy néz ki, hogy a listázás nem fog egyhamar befejezôdni, akkor nyomd le a "q" billentyűt, amíg vissza nem kapod az rn szokásos promptját (elvileg ehhez elég egyszer vagy kétszer leütni a "q" gombot).

Mivel olyan hatalmas mennyiségű üzenetet küldenek a Useneten keresztül, ezért a legtöbb szolgáltató csak néhány napig vagy hétig ôrzi ezeket. Ezért, ha van olyan levél, amit szeretnél megôrizni, akkor vagy kapcsold be a számítógéped képernyô lementô funkcióját, vagy mentsd el a nagygépen egy file-ba, amit késôbb le tudsz tölteni. Az rn esetében egy levelet a következô paranccsal lehet egy file-ba elmenteni:

ahol a "file-név" a létrehozandó állomány neve. Miután megnyomtad az Entert, a gép megkérdezi, hogy "mailbox" formátumban kéred-e az elmentést. Erre többnyire egy "n"-nel érdemes válaszolni (ekkor az üzenet fejrészét a program eltávolítja). A levél ilyenkor a News nevű directory-ba kerül elmentésre (ezt a cd News paranccsal tudod elérni).

Továbbá, egyes newsgroupok különösen gyorsan telnek meg üzenetekkel -- elég, ha néhány napig távol vagy és mire visszajössz, cikkek százait találod! Az egyik lehetôség arra, hogy elbánj velük az, ha "elolvasva" (vagyis "read") állapotba váltod ôket, így többet nem jelennek meg a képernyôdön. A hírcsoportba való belépés után nyomd meg a kis "c" gombot. A program megkérdezi, hogy elolvasottnak jelölheti-e be az aktuális leveleket. Ha tényleg ezt akarod, akkor válaszolj az "y" megnyomásával.


3.5 Az rn parancsai

Az rn programnál különbözô parancsok használhatók, attól függôen, hogy már beléptél-e egy newsgroupba, vagy éppen egy adott cikket olvasol. Bárhol is vagy, egy kis "h" beírásával kapsz egy listát a lehetséges parancsokról és valami tömör ismertetôt a használatukról. Itt van közülük néhány:

Miután elindítottad az rn-t vagy éppen bent vagy egy newsgroupban:

c

g

h

l

p

q

Csak akkor, ha már benne vagy egy newsgroupban:

=

m

szóköz

u

/szöveg/

?szöveg?

Csak akkor, ha már benne vagy egy adott cikkben:

e

C

F

f

m

Ctrl/N

Ctrl/P

n

N

q

R

r

s file

s|mail user

szóköz


3.6 A legfontosabb hírcsoportok

Mivel olyan nagy a választék, valószínűleg mindenkinek saját, egyedi listája van az olvasni kívánt Usenet hírcsoportról. De van néhány newsgroup, ami különösen érdekes a kezdôk számára. Többek között:

news.announce.newusers

news.newusers.questions

news.announce.newsgroups

news.answers

alt.internet.services

alt.infosystems.announce


3.7 Hozzászólás

A "gondolatmenetek" ("threads") lényeges elemei a Usenetnek. Valaki felad egy levelet és többnyire valaki válaszol rá. Rövidesen egy hozzászólás sorozat alakul ki. Ezeknek a gondolatmeneteknek a követése viszonylag egyszerű. Az nn-ben az összetartozó üzenetek egy csoportban vannak. Az rn-ban pedig, amikor végeztél egy üzenet elolvasásával, akkor a Ctrl/N leütésével megnézheted a következô rá vonatkozó levelet (follow-up). Amíg csak felfedezô utakat teszel a Useneten, addig ajánlatos egy ideig csupán olvasgatni a vitákat, mielôtt magad is belekapcsolódnál. Ezzel a módszerrel lesz egy általános benyomásod az illetô newsgroupról -- mindegyiknek megvan a saját stílusa és ritmusa.

Elôbb-utóbb azért hozzá is szeretnél szólni. Alapvetôen két lehetôség van erre. Beléphetsz egy már folyó beszélgetésbe vagy elindíthatsz egy teljesen új gondolatmenetet.

Ha egy folyó vitába akarsz bekapcsolódni, akkor el kell döntened, hogy be akarod-e illeszteni annak az üzenetnek a szövegét a sajátodba, amire válaszolsz. Ennek az lehet az értelme, hogy az emberek így látják, hogy pontosan mire is reagálsz, még akkor is, ha az eredeti üzenet már eltűnt az ô rendszerükrôl (emlékezz, hogy a legtöbb Usenet üzenetnek rövid élettartama van egy átlagos szolgáltató gépen!), vagy ha éppen nem találják azt.

Ha egy Unix szolgáltatót használsz, akkor a már zajló beszélgetéshez való csatlakozás azonos módon történik az nn és az rn programnál is: nyomd le az F gombot, amikor végeztél egy cikkel az adott témában. Az rn-nél egy kis "f" parancs is kiadható, ha nem akarod beilleszteni annak az üzenetnek a részleteit, amire válaszolsz; és egy nagy "F", ha igen. Az nn esetében üsd le a nagy "F" gombot és a program megkérdezi, hogy be akarod-e másoltatni az eredeti üzenetet.

És itt ütközöl rendszerint egy újabb falba a Unixban. Amikor lenyomod az "F" gombot, akkor a szolgáltató gép elôhívja az alapértelmezésként beállított Unix szövegszerkesztôt. Ha szerencséd van, akkor ez a pico lesz, egy nagyon könnyen használható program. Sokkal valószínűbb azonban, hogy az emacs (vagy esetleg a vi) programban találod magad, amivel már találkozhattál az elektronikus levelezésrôl szóló fejezetben.

A legfontosabb emacs parancs:

Ez azt jelenti, hogy lenyomod a Control gombot és leütöd az "x"-et. Majd lenyomod a Control gombot és mellé leütöd a "c"-t is. Próbáld ezt megjegyezni! Sôt, ez olyan fontos, hogy érdemes megismételni: Ezek azok a billentyűparancsok, amivel ki lehet jönni az emacs-ból. Ha minden jól megy, akkor a program megkérdezi, hogy el akarod küldeni (send), tovább akarod szerkeszteni (edit), abba akarod hagyni (abort), vagy ki akarod listázni (list) azt a levelet, amin éppen dolgoztál. Ha nem megy minden jól (mondjuk véletlenül leütöttél néhány más fura billentyűparancsot, ami valami mást jelent az emacs programban) és látszólag semmi sem történik, vagy éppen újabb, ijesztô kinézetű emacs üzeneteket kapsz a képernyôd alján, akkor próbáld meg a Ctrl/g parancsot kiadni. Ennek elvileg meg kell szakítania azt, amit az emacs éppen csinálni próbált (a "quit" szónak kell megjelennie a képernyôd alján), és ezután már beírható a Ctrl/x és Ctrl/c. Ha még ez sem működik, akkor ne feledd, hogy bármikor lebonthatod a vonalat és újra visszakapcsolódhatsz!

Ha azt mondtad a hírolvasó programodnak, hogy be akarod illeszteni az eredeti üzenet szövegét a tiédbe, akkor az automatikusan beleteszi az egészet a leveled elejére. A nyílgombokkal rá tudsz menni azokra a sorokra, amiket törölni akarsz és megnyomhatod a Ctrl/K gombot, ami egyszerre egy teljes sort kitöröl.

Most már megírhatod a saját szöveged. Emlékezz rá, hogy mindig meg kell nyomnod az Entert, mielôtt a kurzor elérné a sor végét, mert az emacs nem csinál automatikus sortördelést.

Amikor készen vagy, add ki a Ctrl/x és Ctrl/c parancsot. Választanod kell a küldés, szerkesztés, abbahagyás stb. között. Válassz egyet! Ha az "Y" gombot nyomtad le, akkor a rendszer elkezdi elküldeni az üzeneted a Hálózaton keresztül.

Ha teljesen új levelet akarsz készíteni, akkor az nn és az rn eltérô módon dolgozik. Az nn esetében bármelyik newsgroupnál ezt írd be:

majd nyomd meg az Entert. Ekkor a program megkérdezi, hogy melyik hírcsoportnak küldje el az üzenetet. Gépeld be a nevet és üsd le az Entert. Ezután a program kéri a "kulcsszavakat" ( "keywords"). Ezekkel a szavakkal felhívhatod azoknak a figyelmét, akik csak keresgélnek egy newsgroupban. Mondjuk, hogy a kocsidat akarod eladni. Akkor esetleg a kocsi márkáját írd ide. Ezután jön egy "összefoglaló" ("summary") sor, aminek valami hasonló a funkciója. Végül válaszolnod kell az üzenet "terjesztésére" ("distribution") vonatkozó kérdésre is. Ez azt jelenti, hogy milyen széles körben szeretnéd elterjeszteni a leveledet. Ezen gondolkozz el egy pillanatra. Ha a kocsidat árulod, akkor nem sok értelme van az üzenetet az egész világon szétküldeni. De, ha a környezetvédelemrôl akarsz beszélni, akkor viszont igenis van. Mindegyik szolgáltató gépnek saját osztályozási rendszere van a terjesztési zónákra, de általában van egy helyi kör (csak az adott rendszer használóinak), egy városi, állami, vagy regionális (ahol éppen az illetô gép van), egy országos (pl.: usa), egy kontinentális (pl. az Egyesült Államok és Kanada területe: na), és végül egy az egész világra (rendszerint: world).

Melyiket használjam? Rendszerint pár másodperces gondolkodás segít eldönteni a kérdést. Ha a kocsidat akarod eladni, akkor használd a városi vagy regionális terjesztési kört -- az Ausztáliában élô emberek nem nagyon fognak érdeklôdni, s esetleg bosszantaná is ôket. Ha az elnöki politikát akarod megvitatni, akkor az USA területére való üzenetküldésnek van leginkább értelme. Ha a Közel-Kelet eseményeirôl szeretnél beszélgetni, akkor teljesen elfogadható, ha az egész világon szétküldöd a leveled. Egy figyelmeztetés: ezek a dolgok nem mindig igazak; egyes rendszerek mindenhonnan átveszik az üzeneteket, függetlenül a beállított terjesztési körtôl. Szóval ne lepôdj meg, ha egyszer csak több ezer kilométer távolságról kapsz egy választ egy "helyi" levélre.

Most már beírhatod a szövegedet. Ha offline, elôre megírtad a levelet, akkor azt is feltöltheted ilyenkor (ez általában jó módszer abban az esetben, ha nem tudnál összebarátkozni az emacs editorral). Egy csomó fura karaktert fogsz látni, amikor felküldesz valamit az emacs-ba, de ezek el fognak tűnni, miután a Ctrl/x és Ctrl/c parancsot kiadtad. A másik lehetôség, hogy "megôrzöd" olvasatlannak az illetô cikket (pl. az "m" gomb megnyomásával a rn-ben), kilépsz a szolgáltatótól, offline megírod a választ, visszajelentkezel és feltöltöd a leveled a szolgáltató gépére egy file-ba. Ezután ismét elôhívod a Usenet hírcsoportokat, megkeresed a "megmentett" cikket. Kéred a "válaszol" ("reply") funkciót és a program megkérdezi, hogy be akarsz-e illeszteni egy elôre elkészített szöveget. Gépeld be az elôbb létrehozott file nevét és nyomd meg az Entert.

Az rn-ben meg kell várnod, amíg elérsz az illetô newsgroup leveleinek a végére és csak ezután adhatod ki az "F" parancsot, amivel az üzenetszerkesztô funkció elôhívható. A másik variáció, hogy a szolgáltató rendszer parancssorában beírod, hogy

és megnyomod az Entert. Ekkor hasonló kérdéseket látsz, mint amit az nn programban, kivéve, hogy itt kapsz egy listát a lehetséges terjesztési zónákról. Ha a "world" opciót választod, akkor ezt az üzenetet kapod:

---------------------------------------------------------------------------

  "This program posts news to thousands of machines throughout the
  entire civilized world. Your message will cost the net hundreds if
  not thousands of dollars to send everywhere. Please be sure you
  know what you are doing.

  Are you absolutely sure that you want to do this? [ny]"


  ("Ez a program gépek ezreihez küldi el a híreket szerte az egész
  civilizált világon. Az ön üzenete a hálózatnak több száz, ha nem
  több ezer dollárjába fog kerülni, amennyiben mindenhova elküldi.
  Kérem gyôzôdjön meg róla, hogy biztosan ezt szeretné.

  Egészen biztos benne, hogy ezt akarja csinálni? [ny]")

---------------------------------------------------------------------------

Ne aggódj, az üzeneted valójában nem kerül a Hálózatnak ilyen tömérdek pénzbe, de -- ismét csak -- ajánlatos elgondolkodni egy percig azon, hogy vajon az üzenetednek valóban el kell-e jutnia mindenhová.

Ha egy cikkre e-mail levélben szeretnél válaszolni és nem nyilvánosan, akkor üsd az "R" gombot az nn-ben, vagy az "r" vagy "R" billentyűt az rn programnál. Az rn esetében, akárcsak a "follow-up" üzeneteknél, a nagybetűs parancs beilleszti az eredeti üzenetet a tiédbe.

A legtöbb newsgroup nem szerkesztett ("unmoderated"), ami azt jelenti, hogy minden elküldött üzenet elôbb-utóbb feltűnik a megadott földrajzi zónán belül az összes olyan kiszolgáló gépen, ami az adott hírcsoportot szolgáltatja.

Egyes hírcsoportok azonban szerkesztettek, ahogy azt már korábban a comp.risks esetében láttuk. Ezeknél a csoportoknál az üzenetek mind egy bizonyos helyre kerülnek elôször, ahol a moderátor -- hasonlóan mondjuk egy magazin szerkesztôjéhez -- eldönti, hogy ténylegesen melyek kerülhetnek postázásra. Egyes esetekben a hírcsoportokat ugyanúgy szerkesztik, mint a tudományos folyóiratokat. Más csoportoknál erre azért van szükség, hogy valahogy csökkenteni próbálják azt a hatalmas tömegű levelet, ami egyébként szétküldésre kerülne.

Észre fogod venni, hogy a Useneten sok cikknek a végén egy különleges "aláírás" ("signature") van, ami gyakran még valami jópofa mondást vagy ügyes rajzot is tartalmaz, s mintegy mellékesen a feladó nevét és elektronikus postacímét. Te is automatikusan hozzá tudod illeszteni az "aláírásodat" minden levélhez, amit elküldesz. A saját gépeden csinálj egy ilyen szignó állományt. Próbáld négy vagy annál is kevesebb sorra korlátozni, nehogy valakit felbosszants vele a Hálózaton. Azután, amikor hozzákapcsolódtál a szolgáltatódhoz, írd be:

és nyomd meg az Entert (a pont fontos az "s" elôtt). Töltsd fel ebbe a file-ba a szignódat, a kommunikációs programod ASCII-file küldô protokollját használva. Amikor készen vagy, nyomd meg a Ctrl/D-t, ez a Unix parancsa a file lezárására. Most már minden alkalommal, amikor postázol egy üzenetet, ez a szöveg odaíródik a végére.

Néhány figyelmeztetés a postázás elôtt: A Usenet nem különbözik egy népgyűléstôl vagy az újságban való publikálástól: nem teheted meg, hogy megszeged a törvényeket, akár azzal, hogy szerzôi joggal védett anyagot teszel közzé, akár azzal, hogy illegális tevékenységeket művelsz. Továbbá, ez nem az a hely, ahol üzleti dolgokat lehetne bonyolítani (kivéve bizonyos "biz." és "for-sale" nevű hírcsoportokat).


3.8 Keresztpostázás

Néha találkozol olyan témákkal, amikrôl azt gondolod, hogy jó lenne nem csak egy newsgroupban megvitatni ôket. Ahelyett, hogy külön üzeneteket küldenél mindegyik hírcsoportba, megteheted, hogy ugyanazt a levelet postázod több csoportnak egyszerre, egy "keresztpostázás" nevű funkció segítségével.

Mondjuk, hogy szeretnél egy vitát nyitni a ritka trópusi halak Brazíliából való importálásának politikai következményeirôl. Azok, akik a rec.aquaria csoport leveleit olvassák, valószínűleg hozzá tudnak szólni a dologhoz. Akárcsak az alt.politics.animals és a talk.politics.misc olvasói.

A keresztpostázás egyszerű. Ez azt is jelenti, hogy a többi gépen azok az emberek, akik több newsgroupra is elôfizetnek, a leveledet csak egyszer fogják látni és nem több példányban -- a hírolvasó programok automatikusan törlik a többi másolatot, ha az illetô egyszer már elolvasta az üzenetet. Amikor készen állsz egy üzenet elküldésére (akár a Pnews segítségével az rn esetében, akár a :post paranccsal az nn-ben), a program megkérdezi, hogy mely hírcsoportokba akarsz postázni. Csak írd be a különbözô csoportok neveit egymás után, egy vesszôvel elválasztva, de szóközök nélkül. Például:

és nyomd meg az Entert. Miután válaszoltál a többi kérdésre is (terjesztési kör, stb.), az üzenet elmegy a megadott hírcsoportoknak (kivéve, ha valamelyik csoport szerkesztett, mert ebben az esetben elôbb a moderátorhoz kerül, aki eldönti, hogy közzétehetô-e).

Illetlenségnek számít nagy számú newsgroupnak vagy nem megfelelô hírcsoportoknak küldeni üzenetet. Valószínűleg soha nincs igazából szükséged arra, hogy húsz különbözô csoportba küldj el valamit. És, bár te esetleg meg vagy gyôzôdve róla, hogy egy bizonyos politikai ügy életbevágóan fontos a világ jövôje szempontjából, van rá esély, hogy a rec.arts.comics képregényeket kedvelô olvasóinak nem ez a véleménye, vagy legalábbis nem igazán fontos, hogy ezt rájuk erôltesd. Egy halom csúnya e-mail üzenetet fogsz kapni, amiben azt követelik, hogy a leveleidet korlátozd a "megfelelô" hírcsoportokra.

Előző fejezet Következő fejezet