Amerikai búcsú a Mirtől Ilyen még nem volt az amerikai űrhajózásban, egyszerre három nő és három férfi indult a világűrbe a Discovery űrrepülőgépen. Korábban mindig a férfiak voltak többségben, de Andrew Thomas-szal, aki a Mir űrállomáshoz való csatlakozás után a Discovery legénységének tagja lett, visszaállt a szokásos rend az amerikai űrrepülőgépen.
Eljött a búcsú ideje, az amerikai űrhajósok a jövő héten végleg kiköltöznek az orosz Mir űrállomásról, ahol mintegy három évet töltöttek komoly kutató és műszaki kísérleti munkával.
1995 márciusa és 1998 júniusa között, tehát több mint három év alatt, az amerikai űrhajósok mintegy 1000 napot dolgoztak az orosz űrállomáson. 1996 márciusától pedig, azaz 26 hónapon keresztül két-két orosz űrhajós mellett állandóan dolgozott a Miren egy-egy amerikai asztronauta. Az első amerikai, Thagard 1995-ben négy hónapig dolgozott a Miren, a rekorder pedig, több mint fél éves, 188 napos űrrepülésével Shanon Lucid volt 1996-ban. Ő kezdte meg a folyamatos amerikai jelenlétet a Miren. Három amerikai űrrepülőgép kilencszer csatlakozott az orosz űrállomáshoz: az Atlantis hétszer, az Endeavour és a Discovery pedig egyszer-egyszer.
A Discovery űrrepülőgép (STS-91) mostani útjának négy fő célja van. Az első: Andy Thomas Földre történő szállítása. Ezzel befejezik a Nemzetközi Űrállomás amerikai programjának első fázisát, mert a NASA a hét hosszúidejű amerikai űrrepülést a Miren, hivatalosan is a nagy Nemzetközi Űrállomás építésére és üzemeltetésére történő felkészülésnek tekintette.
A repülés második célja, hogy először próbálják ki az új, szuper könnyű, külső hajtóanyagtartályt (SLWT). Ez a 8,4 méter átmérőjű, 46,8 méter hosszúságú hatalmas henger tartalmazza a felszálláshoz szükséges mintegy 700 tonna folyékony hidrogént és oxigént. Mivel a műszaki fejlesztés eredményeként a régi tartály tömegét sikerült csökkenteni ez azt jelenti, hogy az űrrepülőgép hasznos terhét lehet növelni, vagy a pályára állításhoz kell kevesebb hajtóanyag, ami költségcsökkentést eredményez.
A harmadik feladat, hogy kipróbálnak egy érdekes, AMS (Alpha Magnetic Spekrometer) jelzésű berendezést, amellyel asztrofizikai kísérleteket végeznek az antianyag, illetve a világegyetemben lévő sötét anyag, az úgynevezett hiányzó tömeg felderítésére. A negyedik cél az, hogy az STS-91 repülésen felviszik Valerij Rjumin mérnököt, a veterán űrhajóst, a Nemzetközi Űrállomás program első fázisának orosz igazgatóját, aki a helyszínen ellenőrizheti a Mir űrállomás jelenlegi műszaki állapotát. A tervek szerint Rjumin, a szemle után, a tizedik napon az űrrepülőgépen tér vissza a Földre.
Rjumin amerikai kollégája, azaz a Nemzetközi Űrállomás program első fázisának, a NASA-Mir programnak az amerikai igazgatója, Frank Culbertson űrhajós a minap kijelentette újságíróknak, hogy a Mir űrállomás jó műszaki állapotban van. Az amerikai űrhajósok csak azért fejezik be rajta a repüléseket, mert így tervezték a programot. A NASA úgy véli, hogy mostantól kezdve a Nemzetközi Űrállomás építésével kapcsolatos repülésekre fognak koncentrálni, mert ezeket idén mindenképpen szeretnék elkezdeni. Culbertson, kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Mir űrállomást az oroszok még éveken keresztül működtethetik, mert a fedélzeten jók a munkavégzés körülményei.
Nem igazak tehát azok, az időnként, mind az amerikai, mind a világsajtóban megjelenő vészjósló cikkek, arról, hogy az orosz modulűrállomás egy ócskavas tömeg. Azok írják ezt (például a magyar ufosajtóban is), akik nincsenek tisztában az űrtechnika jelenlegi lehetőségeivel, az életfontosságú rendszerek háromszoros biztosítottságával és avval, hogy mennyire megtanulták a fedélzeti berendezések helyszíni megjavítását az orosz és amerikai űrhajósok egyaránt.
Az amerikaiak igen elégedettek a Miren megszerzett gyakorlati és kutatási tapasztalatokkal és úgy vélik, hogy az ottani munka jelentősen hozzájárul a Nemzetközi Űrállomás közös felépítéséhez és működtetéséhez.
Dr. Horváth András
(98.06.04)