Öt kutató egység indult a Marshoz
Van-e élet a Vörös Bolygón ? A 21. század hajnalának talán legizgalmasabb kérdése kialakult-e az élet a Marson. A bolygó kutatásának legújabb eredménye: régen felszíni viszonyai igen hasonlítottak a földiekre.
Már a Viking űrszondák leszálló egységeinek 1976-1982 közötti mérései és képei azt jelezték, hogy a Mars felszínén több időszakban, nagy mennyiségű víz lehetett. A bolygó körül keringő szondák felvételei és mérései azt mutatták, hogy a Mars poláris sapkáin jég van, a felszínt pedig több tucat kiszáradt folyómeder borítja. Az 1998-ban leszállt Mars Pathfinder adatai és fantasztikus panorámaképei is azt támasztották alá, hogy a leszállási területen, legalább 3-4-szer óriási mennyiségű folyadék haladt keresztül, azaz ott, több milliárd évvel ezelőtt özönvízszerű jelenségek zajlottak le.
A jelenleg is Mars körüli pályán keringő Mars Global Surveyor (MGS) magasságmérője 2,6 millió lézerimpulzus segítségével felderítette a Mars északi pólusának környezetét. A Science folyóirat 1998. december 11-i számában megjelent cikkből kiderül, hogy a Mars, főleg vízjégből álló északi pólusának átmérője most 1200 km. A poláris sapka átlagos vastagsága mintegy 3 km, a jégfelszínt 1 km mélységű, spirális alakú kanyonok szelik keresztül. A mérések szerint itt 1,2 millió köbkilométer víz található, ami a földi Antarktisz vízkészletének 4 százaléka. Ez a vízmennyiség tízszer akkora, mint amit eddig becsültek a Mars északi féltekéjének ősi óceánjában lévő minimális víz mennyiségre.
Azt, hogy a Mars északi féltekéjén egy nagy kiterjedésű óceán volt 3,5--4 milliárd évvel ezelőtt a lézeres magasság mérések is alátámasztották. A lézeradatok feldolgozása azt mutatta, hogy az északi pólus körül a déli félteke, kráteres felszínéhez képest legalább 4 km-rel mélyebb, viszonylag sima felszínű, hatalmas mélyföld található. A Mars felszínének és az ott, 3,5--4 milliárd évvel ezelőtt kialakulhatott élet kérdésének további vizsgálatára 1998 decemberében és idén januárban egy japán, illetve négy amerikai űrszonda indult.
Annak ellenére, hogy a mostani Mars-startablak, azaz a gazdaságos indítás időszaka, 1998 decembere és 1999 januárja közé esik, a japánok Nozomi marsszondája már hat hónapja repül. Erről a halászok tehetnek, mert halászati idény van és ilyenkor tilos hordozórakétát indítani, nehogy a visszahulló rakétafokozatok veszélyeztessék a munkáját. Ezért Japán első marsszondája 1998. július 4-én indították a Kagosima Űrközpontból. December közepéig a Föld-Hold rendszerben keringett, fotózta a Földet és a Holdat, várva a startablakot. Szeptember 24-én és december 18-án úgy közelítette meg a Holdat, december 20-án pedig a Földet, hogy a két égitest ellendítő erejének kihasználásával indult a Mars felé. A Nozomi idén októberben áll elnyúlt, Mars körüli pályára, kilenc plazmaműszere a marsi ionoszféra, a napszél, és a mágneses tér felderítését végzi. A két kamerája a látható és az ultraibolya fényben készít képeket a bolygóról és holdjairól.
Az marskutatás legérdekesebb és legizgalmasabb vállalkozása január 3-án kezdődött, amikor Delta-2 hordozórakétával Cape Canaveralből elindult a Mars Polar Lander (MPL). A szállítóegységen a leszálló mellett több potyautas is van: két penetrátor és egy CD-lemez. Ezen több, mint kilencszázezer név utazik, ennyien küldték el interneten aláírásukat a NASA-nak. A leszállóegység december 3-án ereszkedik le a déli szélesség 75--80-ik fokán. A légkörben a 7 km másodpercenkénti sebességét először a hővédő-pajzs, majd a fékező ejtőernyő, végül rakéták csökkentik 1--2 m/másodpercre. A tudósok remélik, hogy a szonda legalább három hónapig, a helyi nyár közepéig működőképes marad és az orosz lézer-radar, valamint egy amerikai robotkar segítségével vizsgálja a talaj- illetve jégminták összetételét. A négy napelemtáblával ellátott leszállóegység panorámaképeket készít és rendszeres meteorológiai méréseket is végez majd a Mars felszínén.
Az amerikai New Milleneum program keretében a MPL két kis Deep Space 2 (DS2) jelű penetrátort vitt magával. A 3 kg-os mikroszondák december 3-án kezdik meg önálló életüket, a szállítóegységről való leválás után csak a légkör fékezi őket, így a talajba való becsapódás várható sebessége 700 km lesz óránként. A leszállásra a Mars Polar Lander talajt érésének 50-100 km-es körzetében a déli pólusnál kerül sor. A mikroszondák hővédő pajzsa a becsapódáskor darabokra törik, felső részük a felszínen marad, a mérőkapszula pedig kb. 1 m-re fúródik a talajba. A fedélzeti akkumulátorral működtetett kapszula 2-3 napig végezheti a marsi talaj hőmérsékletének és víztartalmának mérését. Az adatokat a pólus felett két óránként elrepülő Mars Global Surveyor veszi és küldi a Földre.
Az 1998. december 11-én indult Mars Climate Orbiter (MCO), mint neve is mutatja, bolygó körüli pályáról kutatja majd a Mars éghajlatát, de csak 2000 márciusától. Az ezt megelőző három hónapban az lesz a dolga, hogy gyűjtse és rögzítse a Mars Polar Lander adatait és továbbítsa azokat a Földre. 2000 márciusától az MCO egy marsi éven (két földi éven) keresztül kutatja a Mars légkörét és felszínét. Fotók ezreit készíti majd, miközben műszereivel vizsgálja a felhőket, ködöket és porviharokat.
Dr. Horváth András
(99.01.08)